Összefognak Tarlós István ellen!

A fővárosi MSZP egyértelműnek látja, hogy össze kell fognia a baloldali pártoknak, a fővárosban meghatározó politikai és civil szervezeteknek annak érdekében, hogy le lehessen váltani Tarlós István főpolgármestert és Budapest fideszes vezetését.

Ezt az MSZP budapesti tárgyalódelegációja, Horváth Csaba delegációvezető, Alexa György és Trippon Norbert közölte szerdán közleményben az MTI-vel.
Azt írták, hogy az európai parlamenti választás tanulságai világosak: Budapesten három, közel azonos támogatottságú párt képviseli a baloldali szavazók többségét. Biztos – folytatták – , hogy a fővárosi MSZP-nek a Budapesten meghatározó erőkkel, így a Demokratikus Koalícióval (DK), az Együtt-PM szövetséggel és a Magyar Liberális Párttal, valamint a fővárosban meghatározó politikai és civil szervezetekkel megállapodásra kell jutnia, hogy ősszel leválthassák Tarlós Istvánt és a Fideszt.
A szocialisták megismételték múlt pénteki kezdeményezésüket, hogy a pártok üljenek asztalhoz, közösen határozzák meg az együttműködésük elveit.
Az MSZP-s tárgyalódelegáció szerint a Fidesz legyőzhető Budapesten: tavasszal a baloldal jobban szerepelt a fővárosban, mint a Fidesz, az együttes eredményünk most is megközelítette a kormánypárti támogatottságot. Most a lehető legszélesebb és legerősebb együttműködést kell megteremtenünk Budapest érdekében – hangsúlyozták.
A DK nevében Molnár Csaba alelnök kedden közölte, az áprilisi országgyűlési választásra létrejöttnél is szélesebb körű ellenzéki összefogásra van szükség az őszi önkormányzati választásokon, szerinte az együttműködésről szóló megbeszélések legkorábban az MSZP szombati, az elnökség felajánlott lemondásáról döntő választmányi ülése, a DK június 14-i pártértekezlete és az Együtt-PM június 21-i tisztújító kongresszusa után kezdődhetnek.
Szél Bernadett, az LMP társelnöke ugyancsak kedden közölte, hogy az önkormányzati választásokra önállóan készülnek. Elmondta, hogy a LMP-nek nem áll szándékában részt venni az MSZP által kezdeményezett egyeztetésen.
Fodor Gábor, a Magyar Liberális Párt elnöke közleményben tudatta, hogy támogatják az MSZP kezdeményezését.

Forrás

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>