Öngyógyítás szerelmi bánat idején

Talán az egyetlen igazán hatásos orvosság megvárni, amíg elmúlik a fájdalom. A gyógyulást azonban meg lehet gyorsítani. Igaz, ami jó az egyiknek, az mit sem ér a másiknál. A szerelmi bánat ellen is csillagjegyenként változó az eredmény.

A különböző csillagjegyek szülöttei máshogy élik meg a szerelmet, a kapcsolatot, és természetesen a szakítást. A szerelmi bánatot is máshogy, másmilyen ütemben dolgozzák fel.

Visszavonulás

Főleg, ha már többször csalódtál, hamar levonod a következtetést: nincs is szerelem, csak kalandok vannak, azokból pedig nem kérsz. Ez a viselkedés leginkább a Bakokra és a Halakra jellemző.

Előnye: pszichikai önállóságodat erősíti a felismerés, hogy az élet akkor is tartogat értékeket, élményeket, ha nem találod meg az igazit.
Hátránya: a tudatos elszigetelődés, a csigaházba bújás vége a megkeseredés. Ez pedig az életben nagyon rossz útitárs. Valójában nem a másik nemet, csakis önmagadat bünteted azzal, hogy egyedül maradsz.

Beszélni, beszélni, beszélni

Az Ikrek, a Mérleg, a Nyilas és a Vízöntő esetében a leghasznosabb módszer, ha kibeszélheti magából mindazt, ami a lelkét nyomja.

Előnye: a kibeszélés valóban nagy megkönynyebbülést ad, mert közben jó néhány tévedésre, baklövésre is fény derül, arra is, amit a csalódott panaszkodó követett el, és arra is, amit a partnere. Mindez könnyebbé teszi annak megértését, hogy nem voltak egymáshoz valók.

Hátránya: aki nem olyan kommunikatív, mint a levegős jegyűek, annak a múlt említése, a részletek feltárása újra és újra feltépi a sebeket, stabilizálja a fájdalmat. A kritikátlan, túlságosan együtt érző, bólogató beszélgetőpartnerek csak annak adnak igazat, akivel beszélnek, a másikat elmondják mindennek. Végül is a csalódott ember bánata még tetéződik azzal a kínzó tudattal is, hogy egy rettenetes pszichopatára pazarolta érzelmeit.

Figyelemelterelő hadműveletek

A Szüzek, Skorpiók új és fárasztó tennivalókkal próbálják elterelni a figyelmüket, hogy tompítsák a fájdalmat.

Előnye: minél nagyobb lendülettel és akaraterővel veted magad a munkahelyi teendőkbe, vagy átalakítod, felújítod a lakást, nekiesel az összes fióknak, szekrénynek, és rendet raksz bennük, elintézel minden eddig halogatott apró-cseprő dolgot, esetleg jelentkezel egy fogyókúra- vagy életmódtáborba, esetleg megtanulsz vadászni, siklórepülni, nekivágsz egy többnapos nordic walking túrának vagy vadvízi evezésnek, akkor biztos, hogy úgy kifáradsz, hogy nem lesz erőd-időd a tépelődésre.
Hátránya: aki mélyponton van, nehezen tud annyi lelkierőt összeszedni, hogy új feladatokra koncentráljon.

Új kapcsolat kialakítása

A Kosok és a Rákok számára a biztos gyógyír: egy új szerelem.

Előnye: az új ismeretségtől új erőre kapsz, visszanyered megtépázott önbizalmadat, mert érzed, hogy megint értékes, kívánatos vagy. Emellett titkon abban bízol, hogy előbb vagy utóbb a hűtlen partner is tudomást szerez erről, és bebizonyosodik előtte, hogy egyáltalán nem vagy már rászorulva.

Hátránya: félő, hogy elkeseredésedben rosszul választasz, azaz könnyű prédájává válsz egy kalandkeresőnek. És a csalódást egy újabb csalódással tetézed.

Önjutalmazás

A csalódott Bika meg az Oroszlán azzal vigasztalódik, hogy mindent megenged magának.

Előnye: szépítkezel, öltözködsz, eljársz társaságba, csupa olyasmit engedsz meg magadnak, amit eddig „miatta” nem tehettél meg. Esetleg flörtölsz, és fogadod a bókokat.

Hátránya: a túlzott önvigasztalás általában sokba kerül, illetve a hátad mögött összesúghatnak az ismerősök, hogy „nem csoda, ha elhagyták?”

 

Forrás: http://www.astronet.hu/test-es-lelek/alternativ-kezelesek/ongyogyitas-szerelmi-banat-idejen-39346

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>