Magdolna Negyed Program

A hat állomásosra tervezett szomszédsági fórumsorozat 2. összejövetelén a társasházak és bérházak felújítása volt az előre kijelölt téma.

A Kesztyűgyár Közösségi Házban megtartott lakossági fórumon szép számmal jelentek meg a Magdolna negyed polgárai, ez is jelzi, mennyire szívükön viselik szűkebb lakókörnyezetük változásait. Balogh István Szilveszter önkormányzati képviselő bevezetőjében elmondta, hogy Józsefváros vezetésének legfőbb szándéka a kerület teljes megújítása, melynek egyik sarokköve a Magdolna negyed felújítása. Komássy Ákos szocialista képviselő jelezte, hogy az önkormányzatban ötpárti konszenzus van a Magdolna Negyed Program végrehajtásával kapcsolatban, és nagyon fontosnak tartja ezt a fórumsorozatot is, ahol a kerület képviselői, valamint a kivitelező részletesen kifejthetik az érintetteknek a program egyes elemeit, és a lakók is elmondhatják véleményüket, észrevételeiket.

Hegedős János, a Kisfalu Kft. vagyonkezelési divízióvezetője hangsúlyozta, hogy a Magdolna Negyed III. program nem az egész negyedre vonatkozik, hanem meghatározott akcióterületre, ezen belül 28 darab 100%-os önkormányzati tulajdonban lévő épületre és 13 társasházra. A szakértők a Magdolna negyed minden házát felmérték, és az önkormányzattal közösen döntötték el, hogy mely épületek kerülnek felújításra. A megújítások nagyobb részben műszaki jellegűek, a beázó tetők javítása, a függőfolyosók rendbetétele, ha szükséges, akkor a kapuk cseréje, a pincék lomtalanítása, és a legtöbb épület rákfenéjének, a vizesedésnek a megszüntetése. De figyelembe vették a szociális szempontokat és a bűnmegelőzés elősegítését is. Kaiser József, a józsefvárosi polgárőrség vezetője hangsúlyozta, hogy tagjaik mindennap járőröznek a Magdolna negyed összes utcájában és a lépcsőházakat is ellenőrzik, ha erre kérés érkezik, de a felújítások alatt fokozott figyelmet fordítanak majd az építési eszközök védelmére.

Balogh István Szilveszter a közönség soraiból feltett kérdésre, hogy miért pont ezekre az épületekre esett a választás, azt válaszolta, hogy a legfőbb műszaki mellett társadalmi, szociális és városképi szempontokat is szem előtt tartottak, de az is számított, hogy olyan közterületek környékén is legyenek felújított épületek, ahol a terek már, vagy éppen most megújulnak.

Alföldi György, a Rév8 Kft. menedzsere szintén lakossági kérdésre azt mondta, hogy január-február folyamán kötik meg a kivitelezői szerződéseket, tehát a felújítások már tavasszal megindulnak, és várhatóan 2014 nyaráig befejeződnek. Ez persze függ attól is, hogy valahol csak egy vízórát szerelnek be, de például a Nagyfuvaros utca 26-ban felújítják az egész házat. Hozzátette, úgy tervezik a munkákat, hogy műszakilag előkészítsék, ha valaki a lakását is fel szeretné újítani. Megnyugtatott mindenkit, hogy az átalakítások miatt nem emelkedik a lakbér.

 

Forrás: http://jozsefvaros.hu/hir/1471/Lakossagi_forum_a_Magdolna_Negyed_Program_III_utemerol/

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>