Lezárult az Értől az Óceánig projekt!

utasok

Európai Uniós forrásból, több mint félmilliárd forintból korszerűsítették a 106-os számú, Debrecen-Nagykereki vasútvonal megállóit és a hozzá kapcsolódó autóbuszos infrastruktúrát.

„’Az Értől az Óceánig’ – komplex közösségi közlekedés fejlesztése Biharban” című projekt megvalósításához az Európai Unió, valamint Magyarország költségvetése 532,43 millió Ft összegű egyszeri, vissza nem térítendő támogatást nyújtott, míg az ezt meghaladó, mintegy 26 millió Ft összegű ráfordítást a pályázó 13 önkormányzat – önerőből – finanszírozta. A pályázatot 2012 tavaszán – konzorcium formában – Pocsaj község gesztorságával Sáránd, Mikepércs, Derecske, Hajdúbagos, Hosszúpályi, Monostorpályi, Létavértes, Esztár, Hencida, Kismarja, Nagykereki és Biharkeresztes önkormányzata adta be. A projekt megvalósításának kezdete 2014 közepe, befejezése 2015. szeptember 30. volt.

Utastájékoztatás fejlesztése
A közösségi közlekedést igénybe vevők gyors és pontos tájékoztatása alapkövetelmény, az érintett településeken azonban kizárólag papír alapú utastájékoztatás volt korábban. Így a pályázók a szolgáltatás színvonalának emelése érdekében az épülettel rendelkező (Sáránd, Pocsaj-Esztár, Kismarja, Nagykereki, Biharkeresztes) vasútállomásokon és (Létavértes, Derecske) autóbusz-pályaudvarokon dinamikus, valós idejű utastájékoztatási rendszert építettek ki. A vizuális utastájékoztatás a decentrumok utasvárójában elhelyezett LED háttér világítású LCD kijelzővel történik, míg a hangos utastájékoztatás az épületek külső homlokzatára felszerelt hangfalak segítségével került megvalósításra. A kiépítendő rendszer garantálja az optimális utastájékoztatást, amely egyfelől biztosítja a szolgáltatás kiszámíthatóságát, másfelől a fogyatékkal élők részére is megfelelő információt nyújt.

Rálátás vonatra és buszra egyaránt
A közösségi közlekedés egyik sajátossága, hogy nem lehet bárhonnan bárhova közvetlenül eljutni. A jó átszállási lehetőségek megteremtésével azonban teljesülhet a „mindenhonnan-mindenhova” elv. A projekt komplexitását mutatja, hogy szinte valamennyi helyszínen megoldottá vált az átszállás lehetősége, melynek segítségével a közszolgáltatás menetrendi kínálata több esetben megduplázható, vagyis költségtöbblet nélkül kínálatbővítés érhető el. Az optimális vonat-busz átszállás, illetve a különböző szolgáltatók egymásra való rálátásának biztosítása érdekében négy helyszínen kétkijelzős forgalomirányító számítógép segíti a szolgáltató munkatársait.

Közösperonos átszállás – integrált kapcsolat
A 106-os vasútvonal mentén új, akadálymentesített (térköves) peronok (10 db), decentrumok, buszfordulók, parkolók és megállók kerültek kialakításra. A projekt ékköve a Pocsaj-Esztár vasútállomáson létrehozott „Érmelléki decentrum” lett, ahol két akadálymentesített vasúti peron, egy buszforduló, két buszállás, járda és kandelábersor épült. Az II.-es vágányhoz tartozó vasúti peron közös lett az autóbuszokéval, így – a busz és a vonat menetrendjének összehangolásával – kiváló átszállási kapcsolat hozható létre a MÁV-Start és a Hajdú Volán járművei között.

A közösségi közlekedés „kapuja”
A megálló az, amely átvitt értelemben a közösségi közlekedés kapuját képezi. Egy leromlott, kiépítetlen megállóhely már önmagában okot ad a közösségi közlekedéstől való távolmaradástól. A projekt ezt a „kaput” a mai kor elvárásainak megfelelően alakítja ki, így járdaépítés, fásítás, füvesítés, továbbá új utcabútorok (padok, szemetesek) is kihelyezésre kerültek. Ahol nincs épület, ott új utasvárót is telepítettek.

20 év után új vasúti megállóhely létesült Hajdú-Biharban
Kismarja településen a meglévő vasútállomás korszerűsítése mellett új vasúti megállóhely épült Hantakert elnevezéssel, csökkentve ezzel a rágyaloglási távolságot. Az új létesítményhez járdás összekötéssel buszmegálló is kapcsolódik.

Derecske, mint járásközpont
A projekt megtervezésekor az új járások kialakítását is figyelembe vették. A 106-os vasútvonal által érintett települések többsége 2013-tól a Derecskei Járási Hivatalhoz tartozik, így a járásközpont mindkét megállóhelye felújításra került, ezzel méltó körülményeket teremtettek az odautazók számára.

A Hosszúpályihoz tartozó, de a 106-os vasútvonal mentén elhelyezkedő Messzelátó-sóstó településrészen mindösszesen 150 fő él. Az önkormányzat az alacsony lakosszám ellenére példaértékűen úgy döntött, hogy „ott is emberek laknak, így nekik is jár a korszerű térköves peron”. Így, a pozitív döntés értelmében Konyári-sóstófürdő megállóhelyen is új, akadálymentes peron épült.

Új buszmegállók és parkolók épültek
Sáránd, Mikepércs, Pocsaj, Esztár, Kismarja, Nagykereki, Hajdúbagos, Hosszúpályi, Monostorpályi, Létavértes és Hencida településen szinte valamennyi kiépítetlen autóbuszmegálló felújításra került. A megállókiosztás újragondolásával, a megállók áthelyezésével, illetve az új megállók létesítésével a rágyalogolási távolságok csökkentek, valamint olyan területek is elérhetővé váltak, amelyek egy település szempontjából feltétlen szükségesek, ilyenek például az egészségügyi és az oktatási intézmények. A 106-os vasútvonallal keresztirányban közlekedő autóbuszok megállói – egy előre elkészített közösségi közlekedési hálózati koncepció mentén – szintén felújításra kerültek, sőt új megállók épültek, amelyek a versenyképes autóbuszos közlekedés mellett a vasútállomásra való ráhordást is szolgálják majd. Érdekesség, hogy a 101-es vasútvonal által érintett Biharkeresztes is részese volt a projektnek, itt a meglévő vasútállomás döngölt földalapú parkolója került felújításra, ugyanis helyette egy korszerű, nemzetközi decentrumhoz méltó létesítmény épült.

Biztonságosabb állomások
Az utasbiztonság növelése, illetve a létesítmények állagmegóvása érdekében térfigyelő-hálózat kiépítésére is sor került. A beruházás során közel 40 darab éjjellátó kamera került kihelyezésre, melyek a videó rögzítése mellett online kapcsolattal is rendelkeznek. Az utasbiztonság növelése érdekében több helyen a közvilágítás bővítése, illetve korszerűsítése is megvalósult.

Belföldi és nemzetközi piacbővítés
A 106-os vasútvonal piacbővítése, illetve nagyobb lefedettsége érdekében Nagykereki állomáson szintén új decentrum létrehozására került sor, melynek köszönhetően a jövőben autóbusszal lehet majd továbbutazni Biharkeresztesre, vagy éppen Nagyváradra. (A Nagykerekiben létrehozandó átszállás megteremtésével Debrecenből Biharkeresztesre vagy Nagyváradra az utasok számára a legolcsóbb és a leggyorsabb eljutás érhető el.)

Korszerűbb kiszolgálás és utasnövekedés
Az Európai Unió támogatásával megvalósuló projekt összességében jelentősen hozzájárult a versenyképes közösségi közlekedés és a költséghatékonyabb szolgáltatás megteremtéséhez, valamint a környezetterhelés csökkentéséhez.
A megállók színvonalának növelésével, a rágyaloglási távolságok csökkentésével és az átszállás által nyújtott kínálatbővítéssel jelentős utasnövekedés várható a 106-os számú Debrecen-Nagykereki vasútvonalon és a keresztirányban közlekedő autóbusz-hálózaton.

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>