Kósa Lajos maradt a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség elnöke

A Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) pénteki közgyűlésén újabb négy évre elnöknek választotta Kósa Lajost, a Fidesz ügyvezető alelnökét.

A MOKSZ honlapján olvasható beszámoló szerint a 2018-as pjongcsangi téli olimpiáig tartó ciklusra a régi-új elnök egyhangú döntéssel kapott bizalmat.
A közgyűlésen Bathó Ferenc alelnök beszámolt a januárban sikeresen megrendezett budapesti műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokságról, amelyre több mint 21 ezer néző látogatott ki a SYMA Csarnokba. Elhangzott, hogy a MOKSZ megpályázza a 2017-es műkorcsolya-világbajnokság rendezését.
“Szeretnénk 1988 után ismét vb-t rendezni Budapesten, de nem lesz könnyű dolgunk, 2017-re ugyanis többek között Szocsi is pályázik” – mondta Sallak György, a MOKSZ ügyvezető igazgatója.
A szövetség célkitűzései között legfőképp az utánpótlásbázis megteremtése és szélesítése, valamint az eredményesség javítása szerepel.
A tisztújítás eredményeként az elnökséget Engi Klára, Gulyásné Sinka Erika, Bathó Ferenc, Fiák István, Orendi Mihály, Martos György, idősebb Telegdi Attila, valamint Tóth Szilárd alkotja.

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>