Két év után lezárult az adósságrendezési eljárás Abádszalókon

adosság

Valamennyi hitelezőjével sikerült megegyeznie 600 millió forintos tartozása visszafizetéséről Abádszalók önkormányzatának, ezzel véget ért a két évig tartó adósságrendezési eljárása – közölte Kovács Mihály (Összefogás Abádszalókért Egyesület) polgármester az MTI-vel.

Az elöljáró tájékoztatása szerint 2011 decembere, az eljárás kezdete óta mintegy negyven kisebb-nagyobb szervezettel és beszállítóval tárgyaltak eredményesen adósságuk rendezéséről, a szükséges pénzt az önkormányzat hitelfelvétellel teremtette elő.
A Jász-Nagykun-Szolnok megyei kisváros képviselő-testülete kezdettől arra törekedett, hogy a lehető leggyorsabban túl legyen az eljáráson, így 2014-ben már nem kell válságköltségvetést készítenie – tette hozzá.
Kovács Mihály emlékeztetett rá, hogy a települést nehéz pénzügyi helyzetében 2012 nyarán egy jégesővel kísért vihar is sújtotta, az ítéletidőben több száz lakóingatlan sérült meg. Segítséget kértek a kormánytól, a kabinet pedig 2012 augusztusában 60 millió forintot csoportosított át a helyreállításra.
A polgármester elmondta: az államkincstár már jelezte, hogy az állam átvállalja azt a 600 millió forintot, amellyel bankoknak tartoznak, így teljesen adósságmentessé válik a település.
Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára december közepén jelentette be, hogy a kormány döntése következtében addig 2007 település vált teljesen adósságmentessé, a többi önkormányzat pedig 2014. február 28-áig szabadul meg terheitől. A kormány 2011-ben 189 milliárd forintot fordított adósságátvállalásra, majd 2012-ben az 5000 lakosúnál kisebb települések adósságállományát teljes mértékben, míg az ennél nagyobb települések tartozásainak 40-70 százalékát vállalta át. Tállai András kitért arra, hogy az állam a 2013. december 31-éig keletkezett adósságot a már konszolidált települések esetében is átvállalja. Ezen felül a 2013. december 5. előtt keletkezett folyószámlahiteleket is átveszi. Az intézkedés harmadik ütemében hozzávetőleg 436 milliárd forintot fordítanak erre a célra. Az önkormányzatoknak január 15-éig kellett a Nemzetgazdasági Minisztérium számára adatokat szolgáltatniuk.

MTI

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>