Gyermekekre figyelmeztető táblák Józsefvárosban

vigyazz-tabla

Egységes jelzőtáblákat helyeznek ki Józsefvárosban az iskolák, óvodák és bölcsődék környezetében a tanév kezdetére.

A fővárosi és a józsefvárosi önkormányzat, valamint a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a kerületi önkormányzat kezdeményezésére 22 helyen lesznek új, Vigyázz, gyermekek! feliratú táblák. A cél az, hogy az iskolák, óvodák és bölcsődék környezetében óvatosabban vezessenek az autósok, s ebből a gyerekek is tanuljanak.

A BKK adatai azt mutatják, hogy öt év átlagában a nyári szünet utáni első iskolai hét a leginkább balesetveszélyes időszak, és lényegesen több baleset történik a tanítási időszakban, mint a tanítási szünetben.

Józsefvárosban néhány helyen eddig is voltak hasonló táblák, de azok megkoptak és arculatuk sem egyforma. Az új, nagyméretű, sárga táblák a fővárosi önkormányzat pénzéből készültek el.

A közlemény szerint a BKK a program folytatásaként az összes fővárosi kerület önkormányzatával felveszi a kapcsolatot, hogy az együttműködés nyomán legkésőbb a 2014-2015-ös tanév kezdetére az új, egységes jelzésrendszer kiterjedjen a főváros teljes területére.

 

Forrás: http://www.hirado.hu/Hirek/2013/08/30/14/Gyermekekre_figyelmezteto_tablak_Jozsefvarosban.aspx

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>