Felavatták az Eagle Ottawa új szolnoki beruházását

Felavatták az Eagle Ottawa új szolnoki beruházását

Az Eagle Ottawa Hungary Kft. a magyar kormányhoz hasonlóan a teljesítményben és a munkában hisz, ennek köszönhető az is, hogy a cég az elmúlt 2 évben megduplázta eredményét és alkalmazottainak számát – jelentette ki a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti államtitkára pénteken Szolnokon az ipari parkban, a cég beruházásának ünnepélyes átadásán.

Az észak-amerikai központú, autóipari bőrgyártással foglalkozó cégcsoport magyarországi üzemében kétmilliárd forintból 60 százalékkal bővítette gyártókapacitását, így az év végére várhatóan 1200-ra nő a korábbi 600 fős dolgozói létszám.
Tállai András beszédében hangsúlyozta: az Eagle Ottawa beruházása bizonyítja a külföldi befektetők bizalmát a magyar gazdaság iránt, ez egyben a hazai munkaerő szakértelmének és lelkiismeretességének elismerése is.
Az államtitkár rámutatott: az autóipar élen jár a kabinet kiemelt céljainak megvalósításában, hiszen a legfejlettebb technológiával és nagy létszámban foglalkoztat képzett munkaerőt. A tapasztalatok szerint az ágazatban létrejött minden egyes munkahely további 4-7 új állást teremt, ezért a kormány feladata biztonságot és megfelelő üzleti környezetet teremteni a Magyarországon letelepülni, bővíteni szándékozó befektetőknek – mondta. Hozzátette: fontos, hogy a megnövekedett kapacitásokhoz belföldi beszállítók csatlakozhassanak. Tállai András emlékeztetett arra, hogy a magyar kormány 2010-ben elindított gazdaságpolitikájának eredményei már megmutatkoznak: az idei első negyedévben a gazdaság növekedése elérte a 3,5 százalékot, az ipar 10,1 százalékkal teljesített jobban. Több mint 22 százalékkal nőttek a beruházások, miközben ötezerrel többen dolgoznak ma a kutatás-fejlesztésben, mint 2010 előtt. Az új gondolkodás részeként az uniós források 60 százalékát, mintegy 4500 milliárd forintot gazdaságfejlesztésre fordít Magyarország a következő 7 évben – jelezte Tállai András.
Bryn Kahrl, az Eagle Ottawa Hungary Kft. ügyvezető igazgatója az eseményen elmondta: a projekt 2013 tavaszán indult, és mintegy kétmilliárd forintból valósult meg. A festő- és szabászüzem mellett az Eagle Ottawa európai kutató-fejlesztő bázisát is magában foglaló gyártócsarnok alapterületét 13 400-ról 19 000 négyzetméterre bővítették, ennek révén 60 százalékkal növelték a gyártókapacitást. A fejlesztéssel a dolgozói létszám az év végére 1200-ra emelkedhet. Szalay Ferenc (Fidesz) polgármester az ünnepségen arról beszélt, hogy 1994 táján Szolnok térségében mintegy 10 000 munkahely szűnt meg, ennek pótlása ma is a város és a megye egyik legfontosabb feladata. Az elmúlt években az elvesztett állások kétharmadát sikerült újrateremteni Szolnokon. Az Eagle Ottawa ebben meghatározó szerepet vállalt, hiszen jelenleg a település 4. legnagyobb foglalkoztatója, és 26 milliárd forintra tervezett idei árbevételével, 220 millió forintos iparűzésiadó-befizetésével pedig a város tíz legjelentősebb cége között van. A polgármester jelezte: a növekvő befektetői érdeklődés miatt a helyi önkormányzat 300 hektárral tervezi bővíteni a jelenleg mintegy 120 hektáros szolnoki ipari parkot. A nyilvános cégadatok szerint az Eagle Ottawa Hungary Kft. éves értékesítési árbevétele 2012-ben meghaladta a 20 milliárd forintot, a bevétel túlnyomó része exportból származott. A társaság adózott eredménye ugyanezen időszakban 3,7 milliárd forint volt.

Forrás

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>