Eurovízió

Január végén indul A Dal új műsorfolyama, ám idén eggyel kevesebben zsűritaggal, és új nevekkel. ByeAlexet is fontos szerephez jut, mégsem a zsűriben foglal helyet.

Zsűritagból induló

A „nyerő recepten ne változtass” elvét követve nagyjából a tavalyi menetrenddel indul a 2014-es A Dal műsormaraton, persze kisebb változtatásokkal. Az új zsűrit és menetrendet egy menő óbudai szórakozóhelyen leplezték le a köztévé munkatársai, és a szembetűnő különbséget leginkább a Compact Disco-s Valkó Csaba és az ország dalszerzője, Rakonczai Viktor (aki idén saját dallal indul) hiánya okozta. Helyettük ott ült az asztalnál a Táncdalfesztiválok koronázatlan királynője, Kovács Kati, és az ezúttal szakáll és sapka nélkül, mindkét kezén karórát villantó ByeAlex. Csakhogy kettejük közül ByeAlex nem zsűritagként, hanem online kommentátorként erősíti majd az Eurovíziós Dalfesztivál előjátékát.

Az online kommentátor vajon mi?

Idén tehát meg kell elégednünk összesen négy zsűritaggal, hiszen Csiszár Jenő, Rúzsa Magdi és Rákay Philip mellé csupán Kovács Kati érkezett erősítésül. Amikor ByeAlexet diktafonvégre kaptam („Nők Lapja Cafetól vagy? Oda nem csak nők írnak?”), gyorsan elmondta, hogy a szerepe még alakulóban van, de az biztos, hogy ő fogja vezetni az online közönségszavazást, jelentsen ez bármit is. Ő ugyan szívesen zsűrizett is volna, de a műsor készítői testhez állóbbnak találták számára a közönséggel online kommunikáló feladatot, mivel a közösségi oldalon is ügyesen megtalálta a közös hangot a rajongóival. Videókat, riportokat, fotókat fog készíteni, kommunikál a nézőkkel és persze kritikus hangvétel fogja jellemezni , hiszen ő egy független zenész, aki nem hagyja, hogy bedarálják őt mindenféle médiaelvárások.

Kovács Kati csak a köztévére várt

Kovács Kati létjogosultsága zsűritagként megkérdőjelezhetetlen, és bár itt nem castingoltatják a tagokat, senkinek nem volt egy szemernyi kétsége sem afelől, hogy a művésznő tökéletesen beilleszkedik a csapatba (láthatóan Rúzsa Magdi örült a legjobban az érkezésének). Amikor Kovács Katit arról kérdeztem, hogy a kertévék is keresték-e már meg hasonló feladattal, igennel válaszolt, hozzátéve, hogy eddig mindig nemet mondott, hiszen a köztévé az ő igazi helye, mivel náluk futott be a Táncdalfesztiváloknak köszönhetően. Hűséges típus. Azt még nem tudta megmondani, mennyire lesz szigorú, de az életben kritikus típus, és minden dalról megvan a véleménye, ami eljut a füléig.

A menetrend

Az Eurovízió 2014-es menetrendje már idén, december 11-én indul, amikor bejelentik, hogy a tíztagú elő zsűri melyik 30 dalt választotta ki a kétszáz jelentkezőből. A műsorvezető továbbra is a Gundel Takács Gábor – Novodomszky Éva duó lesz, ám a backstage-be Harsányi Levente is besegít majd, erősítve az esemény fényét. Az első adásra január 25-én, szombat este kerül sor. A három szombati elődöntőt egy szombat-vasárnapi dupla középdöntő követi, és végül február 22-én derül ki, ki lehet az ország új ByeAlexe, és képviselheti hazánkat a koppenhágai Eurovíziós Dalfesztivál döntőben. Persze a tét nemcsak ez, hanem az is, melyik lesz az a tucatnyi szám, amit fél éven keresztül agyonjátszanak majd a rádiók, és még akkor sem tudjuk megúszni őket, ha szándékosan el szeretnénk kerülni őket.

Forrás

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>