Épül az új Teleki téri piac

1406_IMG_2258_copy_tn2

Elfogadta a Képviselő-testület az új Teleki téri piac kivitelezőjének harmadik negyedéves beszámolóját. A tájékoztató szerint a csarnok acélszerkezete már elkészült, csakúgy, mint a kétszintes épület belső vakolása. Vagyis a terveknek megfelelően tavaszra elkészül az új piac.

Az új piac építése április 17-én kezdődött. Azóta a nagyobb szerkezeti munkák már elkészültek, de megépült a földfelszín alatti esővíztározó is. A kétszintes épület belső vakolását követően a homlokzati nyílászárók is a helyükre kerültek – derül ki a kivitelező cég harmadik negyedévi beszámolójából, melyet a testület elfogadott.

Az acélszerkezet külső borítását ezekben a hetekben végzik el. Hátra van még az aljzatbetonozás és a tető vízszigetelése is. A gépészeti és elektromos szerelvényezések, valamint a kamera- és informatikai rendszer kiépítését követően burkolók és festők látnak munkához, végül a piactéri pavilonokat alakítják ki.

A közel félmilliárd forintos beruházást az önkormányzat hitel felvétele nélkül, saját forrásból biztosítja. Jelen állás szerint a kivitelezés a terveknek megfelelően halad, vagyis 2014 tavaszán már az új piacon, igényes környezetben, de megfizethető árakon vásárolhatnak a józsefvárosiak.

Forrás: http://www.jozsefvaros.hu/hir/1406/Epul_az_uj_Teleki_teri_piac/

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>