Élhetetlen feltalálók halhatatlan találmányai

Élhetetlen feltalálók halhatatlan találmányai

Nyolcvan éves korában múlt héten halt meg a Nyugat-Berlinben negyvenegy éve kifejlesztett török gyorsétel, a döner feltalálója, Kadir Nurman. A döner kebab a másik berlini klasszikus gyorsételnél, a currywurstnál – a curryvel és paradicsomszósszal ízesített kolbásznál – is nagyobb karriert futott be, de Kadir Nurman nem gazdagodott meg belőle, mert nem szabadalmaztatta. A németországi török közösségben viszont nagy tisztelet övezte, hiszen a közösség számtalan tagjának teremtett munkalehetőséget a találmánnyal. A Mirror 10 híres feltalálót gyűjtött össze, akik végül nem gazdagodtak meg az ötletükből. Élhetetlen feltalálók következnek!

 

1. Sir Tim Berners-Lee (internet)

Az internet az egyik olyan közelmúltbeli találmány, amely alapjaiban változtatta meg a felhasználói életét. Kevesen tudják viszont, hogy a világháló kitalója, Sir Tim Berners-Lee sosem gazdagodott meg az ötlet által, hiszen miután 1991-ben a CERN-ben elkészült az első weboldal, Berners-Lee úgy döntött, találmányát mindenki számára szabadon hozzáférhetővé akarja tenni, így nem kért szabadalmat az ötletre.

5048356_3410509c2a634507ae131cb886671102_wm

2. Laszlo Biro (golyóstoll)

Laszlo Biro 1938-ban – még magyar állampolgárként – töltőtoll néven jelentette be első golyóstoll-szabadalmát a Magyar Királyi Szabadalmi Bíróságnak. Eleinte újságíróként dolgozott és ekkor ismerte fel, hogy az újságok nyomásánál használt tinta gyorsabban szárad, így a toll aljába szerkesztett kis golyó segítségével adagolva a tintát kevesebb maszatolással lehet írni. Biro Argentínában is szabadalmaztatta találmányát, de 1945-ben eladta Marcel Bich-nek az ötletet, így a francia vállalkozó cége, a BIC gazdagodott meg a toll tömegtermeléséből. Angol nyelvterületen a golyóstollat ma is gyakran „biro” vagy „biro pen” néven említik.

5049522_60c9510e4f2d9508c29cc35fea83cccf_wm

3. Mihail Kalasnyikov (AK-47)

Mihail Kalasnyikov 1947-ben találta fel a gépkarabélyt, amelyet azóta több mint 100 millió példányban gyártottak le. A Kalasnyikov azért lehetett sikeres, mert a tipikus távolság amelyről a katonák egymásra lőttek, 300-400 méter volt, a géppisztolyok viszont általában100-200 méterre lőttek el, miközben a puskák 1000 méter felett is hatásosak voltak. A puskák teljesítménye így feleslegesen nagy volt, a géppisztolyoké viszont túl kicsi: erre a piaci résre célzott az AK-47-es. A fegyvert csak a kilencvenes években szabadalmaztatta egy orosz fegyvergyár, Kalasnyikov tehát sosem jegyeztette be találmányát, mert úgy gondolta, az újítással hazáját szolgálta.

5048504_c8bfd375af365fe15e601801a36e3616_wm

4. Daisuke Inoue (karaoke)

Daisuke Inoue japán üzletember felelős a karaoke feltalálásáért. Zenészként kezdte: olyan üzletembereket kísért, akiket a nyilvános szereplés kapcsolt ki üzleti útjaik során. Egy idő után erre ráunt, és géppel kezdte helyettesíteni az együttest, ami akkora dilinek bizonyult, aminek az eredményét már mindenki ismeri. Ő sem szabadalmaztatta a csodás találmányt, de a karaokeiparban maradt és többek között kifejlesztett egy rovarölő-szert, amivel a karaokegépeket belülről szétrágó csótányokat irtották ki.

5049516_745074ad24b917e2866490046025f4c4_wm

5. Sir Christopher Cockerell (légpárnás hajó)

Sir Christopher Cockerellt lovaggá is ütötték, viszont annak ellenére kellett évekig harcolnia a pénzéért, hogy szabadalmaztatta a légpárnás hajót, amelyet ő talált fel.

5048530_822c867fe3aa634e93e46068e5ad3047_wm

6. Douglas Engelbart (egér)

Engelbart találta fel az egeret, amivel a számítógépen a kurzort irányítjuk. 1968-ban pattant ki a fejéből az ötlet, és annak rendje és módja szerint szabadalmaztatta is a találmányt. Szerencsétlenségére viszont 1987-ben – még a tömeggyártás megkezdése előtt – lejárt a szabadalom.

5049524_680ed8293ce499557d826c10d4b2c6d6_wm

7. Ron Klein (mágnescsíkos bankkártya)

Klein 1968-ban találta fel a mágnescsíkot, amellyel vállalatok milliói keresték hülyére magukat. Ő azonban nem sok pénzt látott a találmányból, bár a többi találmányából így is meggazdagodott.

8. John Walker (gyufa)

Walker 1826-ban találta fel a gyufát, de nem akarta szabadalmaztatni: azt mondta, fontosabb, hogy mindenki számára hozzáférhető legyen az új technológia. Egy másik verziójának a feltalálója, Irinyi János 1836-ban szabadalmaztatta a zajtalan és robbanásmentes gyufát, ettől függetlenül azért élete vége felé csődbe ment őrületes mezőgazdasági kísérletei miatt.

5049528_b670734f5b668d04449d766ae2701072_wm

9. Alekszej Pazsitnov (tetris)

Pazsitnov 1984-ben találta fel a Gameboy-generáció egyik kedvenc játékát, amikor a szovjet tudományos akadémián dolgozott. Emiatt viszont több mint egy évtizedet kellett várnia a jogdíjakra: eddig tartott ugyanis, amíg a szovjet kormánytól újra hozzá került a szabadalom.

5048552_f6c2eec54b821893a917541fc3e5ec5f_wm

10. Harvey Ball  [:-)]

1963-ban találta fel a smiley-t: a cél az volt, hogy egy biztosítási cégben feldobja a beosztottak hangulatát. A beosztottak ugyanis szomorúak voltak, miután összeolvadtak egy másik céggel. Soha nem szabadalmaztatta, így összesen 45 dollárt szedett össze az ötletből.

5049526_c329f59c214d827755286abb7e115f9a_wm

Forrás: http://index.hu/tudomany/2013/10/29/elhetetlen_feltalalol_halhatatlan_talalmanyai/

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>