Átvihető szabadság a következő évre

szabadság

Négy esetben áttolható a tárgyévi megmaradt szabadság, illetve annak meghatározott része a következő évre – derül ki a LIGA Szakszervezetek jogi szakértőjének összefoglalójából. Az év végén bennragadt szabadságok kiadására vonatkozó szabályozást áttekintő tájékoztató kiemeli: a szabadságot kötelezően az esedékesség évében kell kiadni. Ha azonban a szabadság még az esedékesség évében megkezdődik, ezzel egybefüggően a következő évben legfeljebb öt munkanap kiadható. A következő év március 31-éig adható ki a szabi, ha a dolgozó munkaviszonya az esedékesség évében október 1-jén vagy azt követően kezdődött, illetve ha a munkáltató kivételesen fontos gazdasági érdeke vagy a működését közvetlenül és súlyosan érintő ok miatt arra kollektív szerződés felhatalmazást ad. A munkáltató és a munkavállaló megállapodása alapján a szabadság harmadát a következő év végéig lehet kiadni. A jövőre esedékes szabadságokra azonban ez már nem vonatkozik, a jövő év január 1-jétől ugyanis a felek már csak az életkor alapján járó pótszabadság átvitelében állapodhatnak meg. Ha a szabadságot a munkavállalónál felmerült ok miatt nem tudta kiadni a munkáltató az esedékesség évében, akkor a szabadságot az ok megszűnésétől számított 60 napon belül kell kiadni. Ilyen esetben akár az esedékesség évét követő év eltelte után is kiadható a szabadság. A szabi időpontját legalább 15 nappal előre közölni kell. A munkáltató kivételesen fontos gazdasági érdeke, illetve működését közvetlenül és súlyosan érintő ok esetén a szabadság kiadásának időpontját módosíthatja, illetve a munkavállaló már megkezdett szabadságát megszakíthatja. Ebben az esetben azonban a munkavállaló kárát és költségeit meg kell téríteni. Fő szabály szerint a szabadságot a munkaviszony megszűnésének kivételével megváltani nem lehet.

Forrás

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>