Átmeneti napközi nyílt a Parlamentben

Családi napközit nyitott az őszi szünetre a Parlamentben az LMP, pontosabban a frakció politikusainak és munkatársainak nyolc gyerekét Schiffer András frakcióvezető irodájába gyűjtötték egy fizetett animátor és egy önkéntes bébiszitter társaságában. Senki nem tudja, hol a pelenkázó, a mélygarázsból lépcsőn kell felcipelni a babakocsit. A Parlament nem gyerek- és családbarát, LMP-s képviselők és a jobbikos Dúró Dóra szerint sem.

„Az őszi szünet miatt újra felmerült bennünk, hogy mennyire nem működik családbarát módon a magyar Országgyűlés, és mivel nem tudjuk hol elhelyezni gyermekeinket, ezért erre a hétre kérvényeztük az Országgyűlés Hivatalánál, hogy utaljanak ki egy termet erre a célra. Ezt nem engedélyezték, de saját helyiségeket átalakítva megoldottuk, és fizetett animátort fogadtunk gyermekeink mellé” – mondta Szél Bernadett, az LMP frakcióvezető-helyettese. A gyerekek nem ülnek egész nap az irodában, amikor fotós kollégánk meglátogatta őket, éppen a Parlament folyosóján sétáltak, az épületet csodálták.

Az Országgyűlés Hivatala elutasító határozatában azt írja, hogy azért nem adnak külön termet a gyerekeknek, mert túl sok a gyerekes politikus. „Ha a gyermekmegőrzés lehetőségét az egyenlő bánásmód elve szerint az összes képviselőre és hivatali alkalmazottra kiterjesztenék (több mint 1200 fő), akkor még a legmérsékeltebb becslés szerint is száz feletti számú iskoláskorú gyerek elhelyezéséről kellene gondoskodnunk” – írják.

A családi napközik helyszínének meglehetősen sok és szigorú szabálynak kell megfelelnie, Szél szerint azonban Schiffer András irodája teljesen gyerekbarát. A frakcióvezető-helyettes Ertsey Katalin LMP-s képviselővel együtt hétfőn országgyűlési határozati javaslatot nyújtanak be, amivel a családbarát parlamenti működéshez szükséges intézkedéseket szeretnék felgyorsítani. „2010 óta próbálunk családbarátabb megoldásokat kiharcolni a Parlamentben, ahol – az európai demokratikus országok 9–17 óráig tartó ülésszaki rendjétől eltérően – gyakoriak az estig vagy akár késő éjszakáig tartó ülések” – mondja Szél.

Két egészen kicsi gyereke miatt Dúró Dóra, a Jobbik képviselője is érintett lehet egy esetleges parlamenti családi napköziben, és jó lehetőségnek is tartaná, ugyanakkor azt mondja, szerinte a magasabb képviselői fizetésből az átlagcsaládokhoz képest a politikusok sokkal könnyebben ki tudják fizetni a gyerekfelvigyázót. „Nem saját magunkkal kellene kezdeni a gyermekelhelyezés megoldását, hanem össztársadalmi szinten. Gondolok itt a csökkenő születésszámra, a gyermekvállalás miatti munkaerő-piaci hátrányára a nőknek. Plusz bölcsődei férőhelyekkel például nagyot lehetne lépni ebben az ügyben” – mondta.

Dúró Dóra nagyobbik fia bölcsődés, a kisebbik felügyeletét megosztja férjével és a nagyszülőkkel, akik állandó vendégek a Parlamentben, és az ülések alatt vigyáznak a gyerekre. Az éjszakai üléseknél felváltva tartózkodnak a teremben férjével, a szintén Jobbik-képviselő Novák Előddel, olyan eset is előfordult, hogy éjfélkor váltották egymást otthon.

Dúró Dóra egyetért azzal, hogy az Országgyűlés nem igazán gyerek- és családbarát, példaként azt említette, hogy a mélygarázs parkolóból nem lehet lifttel felmenni a házba, hanem lépcsőn kell felcipelni a babakocsit.

Szél Bernadettnek és Dúró Dórának sem okozna gondot, hogy gyerekét politikai ellenfeleinek gyerekeivel járassa egy intézménybe, sőt, Dúró Dóra szerint akár a politikusok iskolás gyerekeinek tanulószobai rendszert is ki lehetne alakítani.

Sem ő, sem Szél Bernadett nem tud arról, hogy lenne pelenkázó és szoptatószoba a Parlamentben. Megkerestük ezzel kapcsolatban az Országgyűlés sajtóosztályát, de fejből ők sem tudták, hol található a pelenkázó. Azt mondták, ha írásban érdeklődünk, kiderítik.

 

Forrás: http://index.hu/belfold/2013/10/28/atmeneti_napkozi_nyilt_a_parlamentben/

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>