Advent első gyertyájának meggyújtása

Józsefváros adventi koszorújának első gyertyáját december 1-jén, vasárnap este gyújtotta meg Kocsis Máté, Józsefváros polgármestere és Rogán Antal országgyűlési képviselő. Ezzel kezdetét vette a december 23-áig tartó Múltidéző Kalendárium és Adventi Vásár a Palotanegyedben.

Késő délután a Budapest Ragtime Band szórakoztatta az időnként táncra perdülő közönséget. De mielőtt végképp leszállt volna az est, Kocsis Máté polgármester, majd Rogán Antal országgyűlési képviselő, a szomszédos Belváros polgármestere lépett a Mikszáth tér színpadára.

Kocsis Máté köszöntőjében arról beszélt, hogy az adventi várakozás időszaka alkalmas arra, hogy elszámoljunk a mögöttünk hagyott évvel: mi az, amit jól vagy rosszul tettünk, mi az, amit elmulasztottunk, és mi az, amit még meg kell tennünk. Józsefváros önkormányzata is ebben a szellemben várja a karácsonyt. Igyekszik a kerületiek karácsonyát szebbé, jobbá, könnyebbé tenni. Különösen azokét, akiknek erre a leginkább szükségük van – az egyedül élő idősekét, a rászorulókét és a nagycsaládosokét. „Készülünk a karácsonyra, kétezer fenyőfával, közel 3 ezer ajándékcsomaggal, és még 1500 további olyannal, melyet egyedül élő idős emberek kapnak meg. És egy karácsonyi rendezvénycsomaggal is mindenki számára, mert az adventi időszaknak van még egy fontos szerepe: hogy összejöjjünk, hogy közösségben legyünk, másfajta okból, mint év közben. Ezért a Palotanegyed ékszerdobozában, a Mikszáth téren rendhagyó módon megrendeztük az Adventi vásárt, amelyet minden évben szeretnénk megtartani. Ez a szép tér alkalmas arra, hogy ne csak az idelátogató turistáknak jelentsen esztétikai élményt, hanem az itt élőknek is a találkozási helyévé váljon. Ez olyan közösségformáló erő lehet, amelyből mindannyian építkezhetünk” – mondta Kocsis Máté.

Rogán Antal  arra emlékeztetett mindenkit, hogy Advent első vasárnapja az ünnepre történő várakozás kezdete. Ettől kezdve napról napra ünnepi díszbe öltöztetjük a lelkünket, és napról napra a várost is. Ezért van a karácsonyi díszkivilágítás, ezért szépülnek meg közterületeink, és ezért vannak a vásárok is. A mindenhol jelen lévő apró ajándékok arra emlékeztetnek minket, hogy gondoljunk a szeretteinkre. De ne csak rájuk. A képviselő saját gyermekkorából idézett fel egy régi kedves családi hagyományt. „Falusi környezetben nevelkedtem. Minden karácsonykor az előző évben kapott ajándékaim közül egyet fel kellett ajánlani valakinek, akihez nem tudott elmenni a Jézuska. Ez tanított meg engem arra, hogy a világban mindig gondolni kell másokra.”

A két országgyűlési képviselő ezekkel a gondolatokkal kívánt mindenkinek békés adventi várakozást és áldott ünnepeket, mielőtt meggyújtották volna az első gyertyát a Mikszáth tér körívének közepére helyezett, csodaszép adventi koszorún. A rákövetkező pillanatban egyszerre kigyúltak az ünnepi fények is – nemcsak a téren, hanem a Reviczky utcán át egészen a Kálvin térig.

Múltidéző hangulatban

A Mikszáth téren felállított pódiumon mesemondók, muzsikusok, énekmondók, kántálók, az utcákon gólyalábasok, vándorkomédiások, velocipédesek és betlehemesek hozták el Józsefvárosba a régi képeslapokról és filmekből ismert adventi hangulatot. A Palotanegyed százéves házai tökéletes kulisszául szolgálnak ehhez az idillikus karácsony előtti várakozáshoz, amelynek elengedhetetlen része a vásár.

Kézművesek kínálják ajándéknak való portékáikat – a népművészeti tárgyakat árusító mesterek mellett képviseltetik magukat a mai kortárs iparművészek és formatervezők is. Egyébként az orrunk után érdemes menni, mert a házikókban ínycsiklandó enni-innivaló finomságok is kaphatók.

A gyerekek sem unatkoznak: a Betlehem mellett megsimogathatják az állatokat, vagy karácsonyi díszeket és mézeskalácsot  készíthetnek a Mézesbábos Palotában.

Forrás

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>