A tervek szerint halad az M3-as új szakaszának építése

autópálya

Az ütemterv szerint halad az M3-as autópálya új, Őr és Vásárosnamény közötti szakaszának kivitelezése, a sztrádaszakaszt 2014 őszén adják át a forgalomnak – közölte a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. kommunikációs vezetője az MTI-vel.

Loppert Dániel a munkák állásáról szólva elmondta, a teljes szakaszon elkészült a földmű, a gázszállító vezeték kiváltását pedig mintegy egy kilométeres szakaszon már elvégezték. A hat híd közül négynél már megtörtént a gerendák beemelése, a munkálatok tavasszal folytatódnak.
A keresztező utak építése folyamatban van, a sztráda nagy részén pedig már ráépítették az alaprétegre az első aszfaltréteget, tavasszal a kopóréteg beépítésével folytatódnak a munkálatok. Jövő nyáron kezdik el a szalagkorlátnak és a forgalomtechnikai elemeknek a telepítését, valamint a vadvédő kerítés kiépítését – ismertette.
Loppert Dániel hozzátette, a kivitelező jelenleg a téli üzemmódra készül fel, ennek keretében kiépítik például a várható csapadék ellen az ideiglenes vízelvezetéseket és lezárják az elkészült burkolatokat.
A 11,9 kilométer hosszú, kétszer két sávos autópálya a megye számos települését mentesíti az átmenő forgalomtól. A kivitelezést az M3 Kraszna 2012 Konzorcium végzi nettó 15,4 milliárd forint értékben. A beruházás az Új Széchenyi Terv keretében a Közlekedés Operatív Program (KÖZOP) részeként uniós források segítségével valósul meg.

MTI

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>