A hős katonaorvosokra emlékeztek Józsefvárosban

1444_VAA_1580_copy_tn2

hős katonaorvosok tiszteletére tartott közös megemlékezést a Nemzeti Fórum Egyesület, a Honvédelmi Minisztérium és Józsefváros Önkormányzata a magyar orvos hősi halottak emlékszobránál.

“Orvosokra, mentőkre, ápolókra emlékezünk, akik képesek voltak hivatástudatukkal segíteni a másikon, olykor még azt sem nézve, melyik oldalon áll az az ember, aki megsérült” – mondta Lezsák Sándor, az egyesület elnöke, az Országgyűlés alelnöke.

Felidézve az orosz tankok 1956 novemberi budapesti bevonulását, azt mondta: akkor érezte, hogy valami “szörnyűség” történik. “Ebben a szörnyűségben az orvosok, a mentők, az ápolók a hivatástudatukkal képesek voltak legyűrni a félelmet”, ami szerinte igazán szabaddá tette őket – mondta.

Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára kiemelte: a katonaorvosok sok ezer életet mentettek, “sok ezer apát és fiút adtak vissza családjuknak”. Hozzátette: “katonaorvosaink ma is jelen vannak békefenntartó, missziós szolgálatot teljesítő egységeinkkel a világ feszültségekkel terhes pontjain”. A hős magyar orvosok életmentő munkájának és hősi önfeláldozásának elismerése az 1942-ben felállított emlékmű, de immár jelképezi azoknak az orvosoknak a helytállását is, akik 1956 harcaiban a szovjet intervenció sebesültjeinek életét válogatás nélkül mentették – mondta az államtitkár. Beszédében megemlékezett Radó György ezredesről, a forradalmi bizottság elnökéről, aki a Központi Katonai Kórház parancsnoka volt, valamint Borbély Csaba orvos századosról is, aki 2011-ben afganisztáni missziós szolgálatában hunyt el szívinfarktusban.

Sántha Péterné, Józsefváros alpolgármestere azt mondta: Horvay János szobrán “az önfeláldozás, a kötelességteljesítés, erkölcsileg felülmúlhatatlan kőbe dermedt pillanatát” lehet látni. Mint kiemelte, az orvosi hivatás nem csak munka, hanem “élet, hitvallás”, amely mások szenvedéseinek enyhítését, a sebesültek reményének életben tartását, életük megmentését jelenti.

A józsefvárosi katonaorvosi emlékműnél Lezsák Sándor, Vargha Tamás és Sántha Péterné mellett koszorút helyezett el Grósz Andor, a Magyar Honvédség egészségügyi főnöke és Zsiros Lajos, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ orvos-igazgatója, valamint több szervezet képviselői és magánemberek.

Forrás: http://www.jozsefvaros.hu/hir/1444/A_hos_katonaorvosokra_emlekeztek_Jozsefvarosban/

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>