TOKAJI VÁMIRODA KFT. – SAJTÓKÖZLEMÉNY

ujszechenyiterv_2020

TOKAJI VÁMIRODA KFT.
SAJTÓKÖZLEMÉNY
PÁLYAKEZDŐ FOGLALKOZTATÁSA GYAKORNOKI PROGRAM KERETÉBEN A TOKAJI VÁMIRODA KFT-NÉL EURÓPAI UNIÓS TÁMOGATÁSSAL
A Tokaji Vámiroda Kft. 2,43 millió forint uniós támogatást nyert az Emberi Erőforrások Minisztériuma, mint Támogató által 2013.01.10-én meghirdetett „Gyakornoki program a tanulószerződés keretében tanult pályakezdők támogatására a konvergencia régiókban” című pályázati kiírásban.
A projekt keretében 1 fő 25 év alatti középfokú vámügyintéző végzettségű munkavállalót alkalmaztunk, végzettségének megfelelő munkakörben. A gyakornok 2013 májusában végzett, az iskola befejezését követően (jelen projektet megelőzően) még nem helyezkedett el, így pályakezdő munkanélküliként került bevonásra a programba.
A gyakornok a program keretében a 9 hónapon keresztül mentor segítségével és szakmai koordinálásával sajátította el a gyakorlati szakmai elemeket. A gyakornok munkavégzéséhez kapcsolódó infrastrukturális feltételek megteremtését is lehetővé tette a pályázat. A fejlesztés eredményeként bútorok, kommunikációs és irodai eszközök beszerzése valósult meg.
Előzőeken felül a projekt szakmai megvalósítása során a gyakornok bér- és járulékköltségét, szakképzési hozzájárulását, a mentor megbízási díját, járulékát, szakképzési hozzájárulását, projekthez kapcsolódó könyvelést, kötelező nyilvánosság biztosításának költségét is elszámoltuk a projektben.
A Széchenyi 2020 program keretében megvalósult projektben, 2,43 millió forint európai uniós támogatás segítségével a programba bevont gyakornok modern környezetben, korszerű eszközök segítségével, jelentős szakmai támogatás mellett sajátította el a vámügyintézés gyakorlati elemeit.
Projektidőszak: 2014.09.01–2015.05.31.
A támogatás mértéke: 94,27%
Projekt költsége: 2 579 750 Ft
Támogatási összeg: 2 431 925 Ft
Pályázó: Tokaji Vámiroda Kft.
Pályázó székhelye: 4030 Debrecen, Lázár u. 22.

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>